— Karabaksa Rendezvények —
Őseink útján járunk, gyökereink a földben, koronánk az égig ér. Szeretettel hívunk, tarts velünk közös utunkon – Tengri, a végtelen Ég áldásával teremtsünk egy szebb és jobb világot.
„A boldogság nem cél, a boldogság az út…”
— Válassz utat —
Tájékozódj , szeretettel várunk bármelyik eseményünkön
— Legközelebbi alkalom —
„Újra köztetek! Az imák, a szeretet, amit küldtetek felém, erőt adott, visszahozott.”
— Fehérholló Öskü
Elmerülünk a közös zenélésben, éneklésben. Kihasználjuk a dobokban, csörgőkben, furulyákban rejlő erőt. Együttlétünk egy közös imádság a Lét öröméért.
A részvételhez nem szükséges, hogy tudj dobolni, énekelni, vagy bármilyen hangszeren játszani – az erő visz magával. Szeretettel várunk benneteket megkötések nélkül.
Páratlan hét csütörtök
Magnet Ház, Budapest
Adomány 6 000 Ft
— Ősi tisztulás —
Az Izzasztó Kunyhó (Cserga) egy összetett gyógyító szertartás, amely lehetőséget nyújt a négy elemmel való közvetlen kapcsolat megélésére.
Az elemek közül a föld az, amin a résztvevők ülnek, a levegő a belélegzett gőz formájában van jelen, a víz a kövekre locsolva fejti ki hatását, míg a tűz a köveket felforrósítja. Ha röviden össze kellene foglalni az izzasztó kunyhó jelentőségét, az a megtisztulás és újjászületés fogalmai köré csoportosul. A szertartás mindhárom szinten (test, lélek, szellem) gyógyít.
A belélegzett gőz izzadást idéz elő, amely segít a méreganyagok kiürítésében. Az imák, fohászok és énekek a lelket tisztítják, valamint a problémák és örömök megfogalmazása támogatja a szellemi fejlődést.
— egy lépéssel közelebb Önmagadhoz —
Elvonulásaink az évkör természetes körforgásán alapulnak, a tudatos elmélyülést, a befelé való figyelést, az önmagunkban való rendrakást segítik elő!
Elsősorban azoknak ajánljuk ezeket a hétvégi elvonulásokat, akik érdeklődnek a táltos szellemiség, és a sámáni út gyakorlati tapasztalásai iránt, de még nem volt alkalmuk igazán elmélyülni azokban.
Ez a néhány nap nagyon jó lehetőség arra, hogy kiszakadjunk hétköznapi életünkből, s megérkezzünk a jelen pillanatba.Tarts velünk közös utunkon4
Tengri, a végtelen Ég áldásával teremtsünk egy szebb és jobb világot!
— A szándék megfogalmazódása —
„ Karabaksa” Szellemi Ösvény
– Kiülés –
Az egyedül – létről
Amikor egyedül vagy, dönthetsz úgy, hogy magányos vagy és szomorú, hisz nincs melletted senki, aki visszaigazolásokat adna.
Így honnan tudhatnád milyen vagy valójában.
Amikor egyedül vagy dönthetsz úgy, végre megismered igazi önmagad, hisz nincs melletted senki, aki visszaigazolásokat adna.
Így megtudhatod, milyen vagy valójában.
Őseink útján járunk, gyökereink a földben, koronánk az égig ér! Szeretettel hívunk, tarts velünk közös utunkon, teremtsünk egy szebb és jobb világot!
Szeretettel várlak benneteket egy olyan szertartáson, melynek nyomai sok kultúrkörben fent maradtak. 3 nap 2 éjszaka egyedül az erdőben, böjtölve étel és ital nélkül.
Azért, hogy az elméd elcsendesedjen, és meghallhasd a szellemek hívását….
…….a gyógyítás technikái, szertartásai megtanulhatók másoktól, ám „A látomás és az erő nélkül az egész tanulás mit sem ér” – Sánta Őz
— Erdőn-mezőn keresztül —
Karabaksa PHD gyakorlat
KaraBaksa Zarándoklat….
Kunyhóból kunyhóba, 9 nap, ebből 7 nap úton, néha csendben, néha gyakorlatokkal, Börzsönyből a Naptanyáról, Cserkúti menedékházunkba…
Az utazás célja lényegében lényegtelen….Maga a zarándoklat a cél, a szentség, ahová tartunk. Ráfigyelünk az állandó mozgásra, az életre. Hatás és visszahatás.
Ami megtörténik kívül, az megtörténik belül….és ami megtörténik belül, az megtörténik kívül.
Figyelem, érzékelés, középpont…..
Velünk tartasz?
Döntés
A jó döntésből szeretet fakad még akkor is, ha nem éled meg annak
A jó döntéstől erősödik a falka még akkor is, ha marakodnak rajta
De dönts jól akkor is mert ez az élet útja ha visszanéztél nem maradt el a jutalma…
— A táltos paripa születése —
A sámán, vagy táltos dob, a világ kezdete óta kísér minket.
Szent tárgy, segít a révülésben, a gyógyulásban, gyógyításban, útitárs lehet az életedben.
Ő a népmesék táltoslova, minek hátára pattanva bejárhatsz hetedhét világokat, a világfa ágát-bogát…
— A félelmeken túl… —
A tűzbeavatás egy semmihez sem hasonlítható élmény.
Ez a samanisztikus szertartás alkalmas, tudatos vagy tudattalan félelmeink áttörésére és a szellemi újjászületés elősegítésére.
Az ember eredendően fél a tűztől, ha ezt az ősi félelmet le tudjuk győzni, s túl merünk lépni saját korlátjainkon, határainkon, megtapasztalhatjuk azt, hogy semmi sem lehetetlen számunkra.
Amennyiben képesek vagyunk átmenni a tűzön, erőt kapunk más eddig elérhetetlennek vélt dolgok megvalósítására is életünkben, mivel minden a belső hozzáállásunkon múlik.
A tűz, a természet egyik legmélyebb tisztító, gyógyító ereje, ebből kifolyólag a parázson járás csodálatos változásokat képes előidézni életünkben és személyiségünkben.
A parázs akár 700-800 fokos is lehet, de kellő odafigyeléssel lehetőséget ad arra, hogy megtapasztalhassuk azt, ami lehetetlennek tűnik.
A szertartás előtt meghívjuk a tűz szellemeit, kérjük őket, segítsék folyamatunkat..
Miközben átkelünk a parázsszőnyegen, megszabadulunk legősibb félelmeinktől, ugyanekkor egész testünk feltöltődik a tűz energiájával…
— Ég Apa és Földanya előtt —
Szívesen segítünk, keress minket, ha közösségednek szeretnél egyéni szertartást.
Akár az eddig felsoroltak közül, akár gondolhatsz családi események szakrálissá tételére, mennyegzőt, gyerekeknek névadó szert örömmel tartunk, de akkor is számíthatsz ránk, ha veszteség ér, és valakit búcsúztatnunk kell, átkísérni a túlsó partra….
— Karabaksa Rendje —
A Karabaksa közösségnek bárki tagjává válhat, aki ezt kinyilvánítja. Tiszteletben tartja, elfogadja a közösség irányelveit, és hajlandó a közösségért tenni.
© Fehérholló Öskü – Minden jog fenntartva! 2026 | Adatvédelmi tájékoztató | Süti szabályzat | Design by Kanizsai Tamás
Amikor hív a dob hangja, a tűz melege vagy az erdő csendje…
Csatlakozz a hírlevelünkhöz, és értesülj elsőként a következő szertartásokról, elvonulásokról és közös utazásokról.