Nézz csak szét a természetben, testvérem. Låtod, ahogy a fƱ mår elsårgul, a nap fénye meglågyul, és az ég kékje mélyebb, tisztåbb lesz?
A KĂ©k Ăg lassan nem perzsel, hanem figyel. Földanya megpihenni kĂ©szĂŒl.
Ărkezik az Ćsz â az Ćsök, az összegzĂ©s, az Ă©rĂ©s Ă©s a csendes visszanĂ©zĂ©s ideje.
đŸ Az Ćsz a szĂĄmadĂĄs ideje
Ćseink mĂ©g tudtĂĄk a törvĂ©nyt, mi hajlamosak vagyunk vĂ©gigrohanni az Ă©letĂŒnkön: a nyĂĄr a cselekvĂ©s, az Ćsz a szĂĄmadĂĄs ideje.
Ne kezdj azért hirtelen szåmolgatni, csak kérdezd meg magad:
Mit arattĂĄl ebben az Ă©vben? Ăs mit hagysz hĂĄtra magad mögött?
A fĂłkusz, a figyelem kintrĆl lassan bentre terelĆdik, hogy mire elĂ©rkezik a tĂ©li napfordulĂł, a Karacsuny, lehulljon rĂłlad minden, ami nem szolgĂĄl mĂĄrâŠ
đŹïž RostĂĄld ki a magot
RostĂĄld ki a magot.
A kalĂĄszt kicsĂ©plik, a pelyvĂĄt elviszi az Ćszi szĂ©l, csak a tiszta szem marad meg a hombĂĄrban. Tedd ugyanezt a lelkeddel Ă©s a mindennapjaiddal.
Ami felesleges teher, hiĂșsĂĄg, fĂ©lelem, harag, meg nem Ă©rtett sĂ©relem, azt engedd el â fĂșjja csak el a szĂ©l.
Csak azt tartsd meg a szĂvedben, ami tĂĄplĂĄl, ami erĆt ad a közelgĆ hidegben: a tiszta szĂłt, a barĂĄtaidat, a csalĂĄdot, az elvĂ©gzett munka bĂ©kĂ©jĂ©t Ă©s örömĂ©t.
đł Tiszteld az Ćsöket
Tiszteld az Ćsöket.
Ahogy a levelek visszahullanak a földbe, hogy a fĂĄk gyökereit tĂĄplĂĄljĂĄk, Ășgy közeledĂŒnk most mi is azokhoz, akik elĆttĂŒnk jĂĄrtak az ösvĂ©nyen.
Ćseink tudtĂĄk, hogy senki sem ĂĄll egyedĂŒl a vilĂĄgban. Amikor Ćk jĂĄrnak a fejĂŒnkben, nem a porladĂł csontokra gondolunk, hanem a hagyomĂĄnyokra, a tudĂĄsra, a bölcsessĂ©gre, amit rĂĄnk hagytak.
Ha ma nehéz egy döntés, ne a vilåg zajåt kérdezd; ållj meg egy percre, nézz fel a csillagokra, és kérdezd meg:
Mit tenne most nagyapåm? Mit mondana dédanyåm?
Ćk szĂĄmtalan dolgot Ă©ltek meg. HĂĄborĂșk, jĂĄrvĂĄnyok, nĂ©lkĂŒlözĂ©s⊠IsmertĂ©k az utat a sƱrƱ ködben is.
đ„ Ăs te mit tehetsz?
Lassan kĂ©szĂŒlj a belsĆ csendre.
A jĂłszĂĄg a karĂĄmok felĂ© hĂșzĂłdik, az ember elteszi a nyĂĄri dolgait, elcsendesedik, kĂ©szĂŒl a tĂ©lre. A kĂŒlsĆ tĂ©r szƱkĂŒl, de a belsĆ tĂĄgul.
Ma is pont erre van szĂŒksĂ©gĂŒnk: nem kell minden viharba beleĂĄllni, harcolni, vitĂĄzni. Pörögni felesleges dolgokonâŠ
Figyelj a tƱzre a hĂĄzban Ă©s magadban. Hallgasd a lovak fĂșjtatĂĄsĂĄt, a fĂĄk zizegĂ©sĂ©t, a szĂ©l hangjĂĄt, nĂ©zd, ahogy leszĂĄll a köd, Ă©s tölts idĆt azokkal, akik veled ĂŒlnek a tƱz körĂŒl.
đ Csendesedj el Ă©s kapaszkodj a gyökereidbe
Nincs ebben semmi bonyolult. Tengri elkĂŒldte a hƱvös szeleket, hogy megtisztĂtsa a szemedet Ă©s a lelkedet.
Ăllj meg, köszönd meg a nyĂĄr ajĂĄndĂ©kait, adj hĂĄlĂĄt a gyökereidnek, Ă©s csendesedj el.
Mert csak az a fa bĂrja ki a tĂ©l hidegĂ©t, amelyik Ćsszel erĆsen megkapaszkodott a földben.