Tanítás az életről….

A Tengri hagyományban az élet nem egy feladat, amit meg kell oldani, és nem is egy büntetés, amit le kell dolgozni. Az élet egy áramlás. Képzeld el úgy, mint egy folyót, a Dunát vagy a Tiszát.

Tengri a tiszta, kék ég, a végtelen rendező elv, ami felettünk van, és a Földanya az, ami megtart minket. Mi pedig itt vagyunk középen, a kettő között, mint a fűszálak, amiket fúj a szél.

Ne harcolj az áramlással, hiszen része vagy. Olyan ez, mintha a folyóban az örvény azt hinné, ő már nem is a folyó, hanem valami egészen más, és elkezdene harcolni a vízzel. Mi történne? Elfárad, és feloldódik. Amikor elszakadsz a gyökereidől, a természettől, a törzsedtől – vagyis a családodtól, a barátaidtól –, akkor meggyengül a lelked, jön a fásultság, a betegség, és az az érzés, hogy semminek sincs értelme…

Hogy miért érdemes élni?

Nézz meg az öreg hegyi Szílfát . Ott áll a dombtetőn, átélte a villámcsapást, a fagyot, a szárazságot. Nem kérdezte meg mindennap, hogy „miért éri meg zöldellni?”. Egyszerűen csak teszi a dolgát. Azért érdemes élni, hogy megtapasztald ezt a világot. Azért kaptál testet, hogy érezd a nap melegét a bőrödön, hogy megízleld a forrásvizet, hogy szeress, és hogy tanulj. Minden egyes fűszál, minden állat és minden ember egy-egy apró tükör. Tengri ezeken a tükrökön keresztül szemléli önmagát. Ha te nem lennél, a mindenség egy része vak maradna. Az életed egy egyedi történet, amit senki más nem tud megélni a mindenségben.

Amikor reggel felkelsz, ne azon pörögj, hogy mi mindent rontottál el tegnap, vagy mitől félsz holnap. Menj ki, nézz fel az égre – mindegy, hogy kék vagy felhős –, és köszönd meg, hogy még van benned levegő. Mert amíg lélegzel, addig úton vagy. És az út a lényeg, nem a megérkezés…