A városi sámán

Pesten születtem, a belváros közepén a Hercegprímás (akkor Alpáry Gyula) utca 19, a PItyutérre (Szent István Bazilika tere) jártam suliba, de valahogy a szél mindíg egyre kifelé sodort…

Ma egy tanyán élek párommal Linával, fiammal Kendével, jelenleg 12 lóval, 3 kutyával, és három macskával osztva meg az életemet..

De!

A mai világban élek, fészbukozom, kocsival járok a városba, és használom a technika vivmányait…

Az Ősök is használták őket, különben kőbaltával kergetnénk még a mammutot…

És akkor mégis, miért írok, beszélek Tengriről?

– Azt hiszitek nem ismeritek….

Talán csak egy régésznek, vagy történésznek van vele dolga!

Amikor én Tengriről és a Kék Égről beszélek, az nem a múlt. Nem arról szól, hogy mindenkinek újra lóra kéne ülni, vagy vissza kellene költözni a jurtákba.

Nem erről van szó, hiszen a világ köröttünk állandóan változik, megújul, nekünk is napelem van a tanyán, és bár van jurta a szertartásokra, de kőházban élek, és a lidlibe járok vadászni!

Akkor miért is? :

– Mert az ég ma is ugyanaz a kék boltív a fejed felett, mint ezer évvel ezelőtt volt, és a föld, amin jársz, ugyanúgy Föld anyánk teste, hiába borítja néhol aszfalt. (ráadásul az is Boldogasszony Földanya, hiába gondolod valami másnak az ember által létrehozott dolgokat, az is földanyánk teste, minden ami anyag, látható, tapintható = Boldogasszony)

Nézz körül. Amit én látok a világból:

– mindenki rohan, gyüjtöget, képernyőt néz, és közben elfelejti a lényeget…, azt hisszük, hogy mi uraljuk a világot…

Nézd az emberek nagy részét:

– szoronganak, és fogalmuk sincs, kik ők, miért élnek, mire születtek. Vágyaik általában anyagi jellegűek, és amikor teljesülnek, már rohannak is a következő felé.

Miért?

Talán mert elvágták magukat a nemes céloktól, és a gyökereiktől. Kiestek a mindenség ritmusából.

Amiről beszélek, az nem vallás, az nem dogma. Ezeken a dolgokon múlik, hogy mi, az utodaink, az emberiség túléli e az elkövetkező korszakot. Visszatérünk-e Őseink bölcsességéhez, és elfogadjuk hogy az ember a természet része, vagy uraként viselkedünk tovább….

Néha szoktam imádkozni Földanyához, kérek még egy kis időt magunknak, hogy észhez térjünk, mert nem, mi nem tesszük tönkre Őt! Ő gondol egyet, megrázza magát, minket lesöpör magáról, és elölről kezdi az egészet valami értelmesebb fajjal, mondjuk a delfinekkel, vagy a csótányokkal

Szóval itt az ideje, hogy az ősök tudását leporolva, újra tisztelettel forduljunk a természet felé, Tengri apánk, a végtelen kék ég, és Földanyánk, Boldogasszony felé.

Ha megkérdezed, hogyan éljük ezt meg, hiszen a legtöbben egy városi környezetben élünk, azt mondom kezd el.., kicsiben… Kezdj el újra figyelni és tisztelni. Amikor reggel kilépsz az ajtón, nézz fel az égre. Érezd meg a szelet az arcodon, mert az a szél a világ lehellete. Nem kell hozzá valami nagy szertartás, csak egy pillanatnyi csend, amiben elismered, hogy része vagy ennek az egész óriási, élő szövetnek.

A természetben élő ember tudta, hogyan kell a viharban talpon maradni, mert volt egy belső tengelye, a saját Világfája. Ma is ezt kell felépítenünk magunkban.

A gyökereid az őseid, a múltad, a kultúrád – ha ezeket megtagadod, az első kisebb szélvihar kidönt, mint egy korhadt fát. Ha a gyökereid mélyen vannak, a törzsed erős, akkor lesz erős a koronád is, vagyis a szellemed és a gondolataid szabadon törhetnek felfelé, Tengri felé. Ebből a stabilitásból születik a tartás. Nem leszel többé rángatható a napi hírek, politika, embertársaid, vagy a társadalmi elvárások által.

És ott vannak a mindennapi rítusaink, amiket teljesen elhagytunk. Pedig a rítus nem más, mint megállítani az időt, és szentséget adni a pillanatnak.

Amikor leülsz egy tűz mellé, és megszólaltatod a dobot, vagy otthon gyújtasz egy füstölőt, egy gyertyát, és csak csendben figyelsz, olyankor az idő kereke lelassul. Kapcsolódsz a láthatatlan világgal, a szellemekkel, az ősökkel, és hirtelen helyreáll a rend a fejedben. Leteszed a felesleges terheket, azt a sok zajt és mocskot, amit a modern élet rád pakol nap mint nap. Olyan ez, mint egy belső izzasztókunyhó: kiizzadod a haragot, a félelmet, és tiszta szívvel lépsz ki belőle.

Egy mai sámánnak, tudónak, nem az a dolga, hogy csodákat tegyen, De ha egyedül nem boldogulsz, keresd meg… Emlékeztetni fog arra, hogy nem vagy egyedül, hogy felelősséggel tartozol a földért, amin jársz, a közösségért, amelyben élsz, és a gyermekeidért, akik mögötted jönnek.

Ha megtanulsz újra hálával és alázattal élni – megköszönni a vizet, amit megiszol, és a földet, ami táplál –, akkor már Tengri útját járod te is, itt és most, a huszonegyedik század közepén.